Anna Karenina

Ez most nem egy színházi előadásról szóló bejegyzés lesz, hanem a 2012-es Anna Karenina filmről írok pár sort. Nem hiába választottam ebből a filmből képet a bloghoz.

Sajnos ez a mű nem kapott olyan nagy visszhangot, mint például a Vasember legutóbbi epizódja, úgyhogy sokak figyelmét bizonyára el is kerülte. Nem is játszották annyi helyen, és annyiszor, mint egy átlagos marveles szuperhősös filmet. Pedig még Oscar-díjat is kapott. Csak a jelmezért, de a látványért is kapott jelölést, ami szerintem nem elhanyagolható.

A film egész megvalósítása a "színház az egész világ" alapelven nyugszik. Minden helyszínt a színház különböző helyiségeiben rendeztek be. A nézőtér a táncparkett, az utca vagy éppen vasúti pályaudvar. A színpad Anna kisfiának a szobája, de nagyon jól funkcionál lóversenypályaként is, amire eddig soha életemben nem gondoltam volna.

Már nem is emlékszem, hogy anno miért is döntöttem úgy, hogy megnézem, mert az biztos, hogy nem a színészek vonzottak be a moziba. Keira Knightleyt soha nem kedveltem, valahogy olyan nekem minden szerepben, mintha ott se lenne. Folyton ez a fapofa meg vicsorgás és ennyi (Meg most őszintén, ki hiszi el róla, hogy ő egy édesanya? Senki.). Viszont a jelmezei és az ékszerei nagyon szépek voltak. Aztán ott van a megcsalt Jude Law, aki már érdemesebb arra, hogy miatta megnézzen az ember egy filmet, most viszont úgy éreztem, hogy csak kötelességből csinálja, na meg, hogy felvegye a fizetést. Pedig vannak neki igazán jó alakításai is, de ez most nem ilyen. A harmadik főszereplő Aaron Taylor-Johnson, akit a kis hetyke bajusszal elsőre fel se ismertem. Azért a Kick-Ass óta igen rendesen kikupálódott. ;) Oda akartam kilyukadni, hogy az ő nevük nem sokakat csábít be, én is valószínűleg az irodalmi alap miatt váltottam rá jegyet.

De ez egyáltalán nem jelenti, hogy megbántam volna. A látványt még erősítették a fura, de nagyon hatásos koreográfiák és a lassítások. Többször is éltek ezzel a fogással, amikor például kifejezetten Vronszkij és Anna voltak a középpontban, a körülöttük lévő világ megfagyott és ezzel együtt megszűnt létezni. A koreográfiák pedig olyanok voltak, hogy attól féltem, összegabalyodnak a végtagok és mindenki kezét-lábát töri. Egyszerűen nem lehet mást mondani rá: szép volt.

Esőember

Ezt az előadást tavaly sikerült megnéznem a Tihanyi Szabadtéri Játékokon. Már régóta pályáztam rá, hiszen a darab rendezője Anger Zsolt és az Esőember című filmet is rengetegszer láttam (legtöbbször a középiskolai rajzórák keretein belül), úgyhogy nem véletlenül csöppentem oda az előadásra.

Nagyon kíváncsi voltam, hogyan tudják ezt a roadtrip történetet megjeleníteni egy ilyen icipici szabadtéri színpadon, de jól tudjuk, hogy semmi sem lehetetlen, úgyhogy ezt is nagyon ötletesen sikerült kivitelezni. Az egész előadás alatt körülbelül három darab díszletelemmel kellett gazdálkodniuk, de hála az emberi találékonyságnak, pillanatok alatt irodát, reptéri büfét vagy éppen motelszobát fabrikáltak belőlük. Az előadás közben egy pillanatig se éreztem, hogy ez kevés lenne, inkább nagyon tetszett ez a megoldás.

Természetesen a filmben olyan hangsúlyos autós jelenetek kimaradtak, akárcsak a kultikus "Naná, hogy a gatya az út szélén van!"-megállapítás, mégis nagyjából sikerült átadni a történetet.

Ami kicsit zavart, hogy magáról az autizmusról nem sokat tudtunk meg, pedig ez elég fontos eleme volt a filmnek is. Persze a film által felvetett problémák itt is megjelennek, de mégse olyan súllyal, mint ahogy várnánk.

Kulka János alakításában Raymond Babbitt egy szerethető autista, aki tehetséges és akit még jobban meg szeretne ismerni a néző. Aki akár azt is kiválthatná a Charlie Babbittet játszó Nagy Ervinből, hogy valamilyen fejlődést mutasson, hiszen a filmben Charlie fejlődik. Lassan, nehezen, de fejlődik és az irritáló seggfejből egy törődő testvér lesz. Nagy Ervin Charlie-ja viszont végig megmarad ezen a kissé irritáló szinten.

A darab nem akar semmi újat, nagyot mondani, ragaszkodik az eredeti történethez, sőt, valamivel még annál is kevesebbet nyújt. A színészek játékának köszönhetően kellemes szórakozás, de semmi több. A két főszereplőn kívül még érdemes szót ejteni Kézdy Györgyről, aki a pszichiáter Dr. Bruenert játssza, hatalmas élmény volt őt élőben színpadon látni, ráadásul egy ilyen előadásban. Miatta még inkább megérte ott lenni.

Bemutatkozás

Nem is bemutatkozás lesz ez a bejegyzés, sokkal inkább témamegjelölés. :) Színháztudományt tanulok már pár éve a Pannon Egyetemen, és az egyik tantárgyunkra készítenünk kell néhány irományt a színházi tapasztalatainkról, élményeinkről. Ezért hoztam létre ezt a blogot, ilyen környezetben talán könnyebben fog menni az írás. És ki tudja, talán kedvet kapok ahhoz is, hogy a jegybeírást követően is tovább folytassam a blogot. Hiszen színházba eddig is jártam és ezután is fogok.

Leggyakrabban a veszprémi Petőfi Színház előadásait látogatom, úgyhogy a bejegyzések többsége az ott megtekintett darabokról fog szólni. Szoktam még itthon (Tihany) is nézni előadásokat, ezek ugyan vendégelőadások, és csak nyáron vannak, de tavalyról még vannak olyan élményeim, amiket itt is szívesen megosztanék.

Hajrá! :)